Hétvége Szentendrén

Szentendre csodás hely. Szerintem az egyik legszebb város. Mint egy labirintus, és mégis mindig oda jutsz, ahová menni szeretnél, ha mégsem, akkor pedig egy még szebb helyre. Kis macskaköves utcák, apró sikátorok és a háztetőkön egyensúlyozó cicák, kávézók, cukrászdák és a Duna. A kilátás! Ebben a városban sosem csalódok. Mostani fotózás alatt is végig arról magyaráztam, hogy én itt fogok lakni, egy olyan házban, ami a Dunára néz. Lesz egy nagy teraszom, meg egy jó szúnyoghálóm, hogy ezek a gonosz paraziták ne zavarhassák meg az én nyár esti borozásaim.

Ha erre járok, mindig belefutok valamibe: vagy kirakodó vásár, vagy valami fesztivál. Most épp a Szentendrei Karnevál volt, a Fő téren kirakodó vásárral és zenészekkel. Érdemes nézegetni, mire lehet éppen menni, mert tényleg gyönyörű hely: Szentendre programok

Így Szentendre fel is került arra a képzeletbeli listámra, amit gyakrabban szeretnék látogatni. Persze, ha majd ott fogok lakni akkor ez teljesen természetes lesz, de addig is.

Amit még nagyon szeretek itt, az a rengeteg lépcső és a kis eldugott sikátorok, melyek szinte a semmiből bukkannak fel.

Két szettet fotóztunk, melyekből az egyiket most fogom bemutatni. Ez a városnézésre alkalmas outfit már a tavaszt idézi. Kényelmes cipővel, kis kabáttal, tényleg ideális arra, hogy megnézzük a látványosságokat, a kis hátizsákba pedig befér minden, ami a városnézéshez kell: pénztárca, telefon, víz, fényképező.

dsc09284dsc09294dsc09298dsc09302dsc09310dsc09313

  • bomber: H&M
  • farmer szoknya: Zara
  • magas nyakú felső: Zara
  • cipő: H&M
  • hátizsák: Stradivarius
  • fülbevaló: Zara
  • napszemüveg: Stradivarius

Ha valaki még nem látogatott volna el Szentendrére, az feltétlenül tegye meg valamikor a közeljövőben!

Viola

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s